Dust bowl #2 - egyelőre elmarad?

Egy új, a Climate Dynamics hasábjain közölt tanulmány szerint az Egyesült Államok területét sújtó, Dust Bowl („porkatlan”) néven elhíresült porviharos évek kialakulásában az Atlanti- és a Csendes-óceán északi térségének szokatlanul meleg vízhőmérséklete is szerepet játszott. 1934-36 közti száraz tavaszok és rekordforróságú nyarak az Alaszkai-öböltől egészen Los Angeles vonaláig lehúzódó csendes-óceáni és az Atlanti-óceán szárazföldhöz közeli (Maine és Új-Skócia államok között elhelyezkedő) régiója felszíni vizének meleg anomáliája miatt alakultak ki. A megváltozó tengervíz-hőmérséklet a légnyomásviszonyok módosulásához vezetett. A Mexikói-öböl felől érkező tavaszi, jellemzően délies, nedvesebb légtömegeket szállító szelek mozgáspályája megváltozott és az atlanti partvidékre tevődtek át. Ezzel egy időben az Egyesült Államok belső államai a Hudson-öböl fölött létrejött alacsonynyomású központ hatására az északnyugatias, száraz szelek hatása alá kerültek. A száraz tavaszokat követő forró nyarak a talaj teljes kiszáradásához vezettek.

A gazdasági válsággal közel egy időben kezdődött száraz évek és a földeket immáron traktorokkal feltörő farmerek együttesen hatalmas katasztrófát idéztek elő. A szárazság során az immáron természetes növényzetétől megfosztott szántóföldek kiszáradt finomszemcsés legfelső rétegét a szél könnyen a levegőbe emeli és hatalmas porviharok formájában több ezer kilométeres távolságra is elszállíthatja. A kansasi, coloradói, oklahomai, texasi, új-mexikói, észak- és dél-dakotai családok ezrei menekülnek el a megélhetésüket biztosító mezőgazdasági termelés ellehetetlenülése, a banki hitelek és az iszonyatos életkörülmények miatt. John Steinbeck az Érik a gyümölcsben leírja a Joad család történetét, akik oly sok bajtársukkal együtt kénytelenek elhagyni oklahomai otthonukat és szerencsét próbálnak Kaliforniában.

Egyes térségekben az évi száz napot is meghaladta a porviharos napok száma. Ezek a porviharok gyakran a látótávolság nullára csökkenéséhez vezettek és fulladásos halált is okozhattak azok számára, akik nem tudtak valami menedéket találni. A még éhen nem pusztult haszonállatok tömegesen pusztultak el, mivel képtelenek voltak levegőt venni. A házak nyílásait vizes ruhákkal tömték be, de ez sem jelentett megoldást, a porszemcsék megtalálták mindenhova a bevezető utat. Még a hűtőszekrények belsejébe is jutott a porból.

A nagyobb ciklonokhoz kapcsolódó hidegfrontok hatalmas területeket érintenek, így egyes esetekben a porviharok a kanadai préritől lenyúltak egészen Texas déli területeiig, és eltartottak Montanatól az Atlanti-óceánig. Összességében kb. 6,5 millió hektárnyi szántóföldet érintettek ezek a talajpusztító évek, melynek 43% rendkívül súlyosan sérült. 1934 májusában egy ilyen hatalmas porvihar során mintegy 300 millió tonna port emelt fel a szél és még az ovális iroda íróasztalára is jutott belőle, sőt a keleti parttól 300 mérföldre tartózkodó hajók fedélzetén is észlelték a kihulló szemcséket. Öt órára sötétbe borult New York, Baltimore és Washington. A szörnyű helyzetről az MTI (főszerkesztő a jó nevű Zimmer Ferenc) is rendszeresen beszámolt híreiben (forrás: MTI hírarchívum 1920-1945).

A múltbéli helyzetek elemzése révén a jövőbeni szélsőséges epizódok megjelenésének a valószínűségéről szerezhetünk információkat. A tárgyalt tanulmány szerzői is kitérnek a 1934/36-os nyarak és a 2011/12-es szintén száraz állapotok összehasonlító elemzésére is. Eszerint az elmúlt években ugyan az említett atlanti hatásközpont átlagosnál melegebb volt, de a csendes-óceáni nem; és így ezért nem alakultak ki mostanában katasztrófikus léptékű porviharos események az Egyesült Államok belső államainak területén.