Kevés olyan különleges méretű ásványi szemcsét ismerünk környezetünkből,
mint a kőzetliszt. A sokak által jól ismert homokszemeknél kisebb méretű törmelékekről
beszélünk, melyek az ujjlenyomatunk rovátkáiba éppen beleférnek. Mégis több
köbkilométernyi mennyiségben találjuk meg őket, mint dombságaink, talajtakarónk
egyik legfőbb alkotóeleme. Hazánktól még távolabb utazva a jégpajzsok
rétegsorában, valamint az óceánok aljzatán szintén hatalmas mennyiségben
halmozódtak fel ezek a kőzetliszt méretű szemcsék.
Kőzetliszt... A magyar elnevezés rendkívül találó, hiszen
a hétköznapi finomra őrölt lisztéhez hasonló igen apró, 2–62,5 µm (tehát 1/500
– 1/16 mm) átmérőjű szemcseméret ezek. (Csak, hogy jobban el tudjuk képzelni
ezt a méretet: hajszálaink átmérője - egyénektől függően - körülbelül 20 és
180 µm közt változik.) Ha a minket körülvevő földtani környezetre és
talajtakaróra tekintünk és megvizsgáljuk az apró ásványi szemcsékből felépülő
törmelékes üledékes kőzeteket, arra lehetünk figyelmesek, hogy a néhány és
főként a néhánytíz mikronos szemcsék mennyisége számos esetben kiugróan nagynak
adódik.
Mégis mostohán kezelik ezt a mérettartományt, nem csak a
hétköznapi életben, de olykor szakmai berkekben is komoly keveredést okozva
ezzel. Gyakran hallani a legkülönbözőbb médiumok híradásaiban, hogy:
„a Balaton mentén ez és ez a löszfal újra
leszakadt” NEM!
vagy
„szaharai homokot fújt hazánk légkörébe a szél” NEM!
vagy
(kombinálva a Balatont és a szaharai port):
„Hiába mondhatjuk eseménytelennek a Kárpát-medence mai időjárását, a Balaton felett így is érdekes légköri jelenséget figyeltek meg siófoki munkatársaink. (...) A magasban a poros sivatagi eredetű levegőben az ott található nedvesebb
területeken szokatlan altocumulus jellegű felhőzet tud létrejönni. A nedvesség
a sivatagi homokra kicsapódva hamar kihullik a felhőből, így az altocumulusokból szabályos virgák jönnek létre.” NEM!
Ezek a kijelentések jellemzően helytelenek. Vannak ugyan
a Balaton mellet is löszfalak, de a híradásokban szereplő események legtöbbször
Fonyód, Balatonkenese vagy éppen Tihany függőleges partfalaihoz kapcsolódnak,
melyek alapanyaga homok (62,5–2000 µm) és agyag (<2 µm). Ezzel ellentétben a
lösz döntően kőzetliszt méretű szemcsékből épül fel.
A balatoni magaspartok szemcséi a miocén korban, a Pannon-tó mélyén halmozódtak fel, annak szint- és partvonal ingadozásai voltak a legfőbb tényezői a lerakódott szemcseméret-változásoknak.
A balatoni magaspartok szemcséi a miocén korban, a Pannon-tó mélyén halmozódtak fel, annak szint- és partvonal ingadozásai voltak a legfőbb tényezői a lerakódott szemcseméret-változásoknak.
Lóczy L. 1913. A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése. (A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei I. kötet I. rész I. szakasz).
Ezzel szemben a löszök alapanyaga a pleisztocén jégkorszakokban gyakoribbá váló porviharok során akkumulálódott. A glaciálisok során a felhalmozódó szárazföldi jégtakaró őrlő és a fagyváltozékonyság kőzetaprózó hatására nagy mennyiségben képződtek a szél által könnyen szállítható, kőzetliszt méretű ásványi szemcsék. A selfek szárazra kerülése következtében fokozódó kontinentalitás és a nagy anticiklonális központok kialakulása miatt az uralkodó szelek ereje, munkavégző képessége megnőtt. A gyérülő növényzet pormegkötő hatását kevésbé tudta kifejteni, így hatalmas mennyiségű ásványi por került a levegőbe. A száraz-hideg periódusokban a talajosodási és mállási folyamatok nem tudtak lépést tartatni a fokozódó intenzitású porhullással, és a felhalmozódó poranyagból arra alkalmas környezeti viszonyok mellett, törmelékes üledékes kőzet, lösz képződött.
A szaharai por esetében éppen ellentétes a kép, ekkor sok esetben homokszemcséket vizionálnak a hírszerkesztők a kőzetliszt helyett. Noha, nagyritkán 30-40 µm-os, ilyen szempontból óriásinak számító szemcséket is hazánk fölé sodorhat az afrikai eredetű légáramlat, de ez még mindig nem éri el a homok mérettartományát.
De miért is oly fontos ez számunkra? Nem esünk-e bele a szőrszálhasogatás
hibájába? Nem!
Sok gonddal járhat a helytelen szóhasználat, nevezzük
nevén ezeket a lerakódásokat felépítő szemcséket. Csak ha például a legtöbb
kőzetlisztet szállító közeg, a szél és a légköri poranyag kérdéskörét vizsgáljuk
máris számos tudományterület eredményeinek felhasználására van szükségünk, hogy
a folyamatokat rendszerként elemezhessük (pl. a kőzetliszt-méretű szemcsék
kialakulásának földtani folyamatai; a porviharokat eredményező szinoptikus
meteorológiai viszonyok és légtömegek mozgáspályáinak, trajektóriáinak
elemzése; az ásványi por biogeokémiai ciklusokban betöltött szerepe;
éghajlatmódosító folyamatok kölcsönhatásai; antropogén hatások stb.).
A földrajzi gondolkodásmód szintetizáló jellege
alapjaiban szükséges azoknak a tér- és időbeli kereteknek az egységes
kezeléséhez, melyeket figyelembe kell vennünk munkánk során. Különböző
tudományterületek művelőinek is meg kell ismerniük a másik szakterület helyes
nevezéktanát.
Besugárzási viszonyok
A légköri por közvetlen és közvetett módon is képes
befolyásolni Földünk energiaháztartását. Az atmoszférába juttatott ásványi
szemcsék legfontosabb közvetlen hatása a Napból érkező rövidhullámú sugárzás
visszaverésében, szórásában és elnyelésében van. Az, hogy e három folyamat
közül melyik játszódik le, a szemcsék méretétől, mikromorfológiai és
mineralógiai tulajdonságaitól, illetve a vertikális eloszlásuktól függ. A
teljes sugárzási mérlegben betöltött szerepük azért is nehezen megállapítható,
mert egy-egy porfelhőben többféle anyagú (kvarc, kalcit, gipsz, agyagásványok,
csillámok, stb.) és többféle alakú egyedi ásványi szemcse, valamint aggregátum
található, melyek más és más optikai tulajdonságokkal rendelkeznek. A sötétebb
színű szemcsék (pl. hematit, goethit) több sugárzást nyelnek el, lokálisan fűtő
hatásúak, míg a világosabbak esetében a hőmérséklet-csökkenést eredményező
visszatükrözés (pl. sókristályok) és szórás (pl. kvarc) a domináns. Az ásványi
összetétel a lehordási terület földtani felépítésétől függ döntően, de a
légköri szállítás folyamán állandóan változik, hiszen a nagyobb és/vagy
nehezebb szemcsék korábban kihullhatnak a porfelhőből, módosítva ezzel a radiatív
tulajdonságokat is.
A besugárzást közvetett módon is alakítják a porviharok.
A kőzetliszt méretű szemcsék a légkörbe jutva a felhőképződéshez szükséges
kondenzációs magként is viselkedhetnek, melyek nélkül nem alakulhatnának ki a
felhőket felépítő cseppek. A kondenzációs magvak számának növekedése adott
vízgőztartalom mellett több, de kisebb méretű felhőcsepp kialakulásához vezet,
így a felhő színe világosabb lesz, tehát több sugárzást ver vissza. A kisebb
cseppek másik tulajdonsága, hogy légköri tartózkodási ideje viszonylag hosszú,
következésképpen a felhő radiatív hatását hosszabban fejti ki, illetve a
csapadék valószínűsége csökken, növelve ezzel a terület ariditását és a
légkörbe kerülő por mennyiségét.
A légköri por és a szén-dioxid mennyisége
Az atmoszféra szén-dioxid koncentrációja a Föld
energiaháztartásának jelentős módosító tényezője, melynek mennyiségét többek
között biológiai folyamatok szabályozzák. Az arid-szemiarid lehordási
területekről származó évi több milliárd tonna ásványi por jelentős mennyisége
hullik tengerekbe, óceánokba. A világtengerek egyes, a szárazföldektől,
tengeráramlásoktól távoli területei biológiai értelemben sivatagnak
tekinthetők, így a szél által szállított tápanyagban (Fe, P, stb.) gazdag
poranyag mennyisége döntő szerepet játszik ezeknek a tengeri ökoszisztémáknak a
működésében. A tápanyagtöbblet katalizálja a fotoszintézist, hozzájárulva ezzel
a fitoplankton szervezetek által megkötött CO2 mennyiségének az
emelkedéséhez, csökkentve ezzel annak légköri koncentrációját. A légkörbe
kerülő foszfor globális léptékű legfőbb forrása a sivatagi területekről kifújt
ásványi por, mely a teljes légköri foszfát mérleg 83%-át (~1.15 millió tonna/év)
jelenti. A szaharai forrásokból származó ásványi por tekinthető a legfőbb külső
foszfor-forrásnak mind az Atlanti-óceán, mind a Földközi-tenger viszonylatában.
Egyes felvetések szerint a dél-amerikai esőerdők számára is nagy jelentőségű az
észak-afrikai eredetű ásványi porként érkező foszfor.
A légköri por jelentősége egyéb környezeti folyamatokban
A Szahara területéről évente több száz millió tonna
ásványi por jut el Európába. A Földközi-tenger térségében jellemző vörös
talajok kialakulásában döntő szerepe volt a mintegy 5 millió éve jelen lévő
szaharai porkitörések során leülepedett kőzetliszt méretű ásványi pornak,
melyet a szemcseeloszlási adatokon túl az agyagásványos összetétel
(paligorszkit) is igazol. A terra rossa talajok alapanyagának hullóporos eredetére
vonatkozó adatokat ismerünk Portugáliából, Spanyolországból, Olaszországból,
Horvátországból, Görögországból és Törökországból is. Az isztriai és dalmáciai
löszök poranyagának jelentős hányada szintén szaharai eredetű por. Por! Nem
homok. A mediterrán vörös talajok közel sem nevezhetők homokos talajoknak.
A Mediterráneum légkörének állapotát is befolyásolja a
szaharai por, egészségügyi problémák lehetőségét növelve ezzel. A légköri
PM10-es (!!!, 10µm-nél kisebb) szállópor koncentrációja Spanyolország,
Olaszország és Görögország egyes régióiban a szaharai porkitörések alkalmával
gyakran az egészségügyi határérték fölé emelkedik, emiatt az új európai
emisszió csökkentési direktívák betartása esetenként nem valósítható meg.
Az egészségügyi határérték a légköri szállópor 10 μm-nél
kisebb szemcséire (PM10) 24 órára vonatkoztatva 50 μg/m3,
míg az éves átlag 40 μg/m3-nél nem lehet nagyobb. Ezzel szemben a
légkör természetes porkoncentrációja a főbb forrásterületeken a mérések szerint
102 μg/m3-105 μg/m3 közötti
tartományban váltakozik. A határértékek betartását azonban számos esetben (pl.
Olaszország, Görögország) nehezítik az ország-, sőt kontinens határokon is
átnyúló természetes folyamatok következtében kialakult nagyméretű porkitörések,
melyek során nem ritkák a 20 000-25 000 μg/m3-es értékek sem.
A tápanyagként a tengerekbe hulló por egyes területeken
káros hatású is lehet. Számos helyről vannak információink arról, hogy a
sivatagokból származó porhullások után káros hatású algavirágzás indul meg,
melyet a Karenia brevis idegmérget
termelő gyilkos algafaj elszaporodása okoz. A Karib-térségben a szaharai
eredetű porhullások nyomán gyakran alakulnak ki tömeges korallpusztulási
periódusok.
Egyes forrásterületekről származó porkitörések
alkáliákban gazdag anyaga a csapadék pH-viszonyait is módosíthatja, hozzájárulva
ezzel a savas esők gyakoriságának csökkenéséhez. Szaharai eredetű porhullásos
események felismeréséhez azonosító bélyegként használják a megnövekedett
kémhatású csapadékokat. A Pireneusok és az Alpok enyhén-lúgos tavai a XX.
század második felében a szaharai por hatására nem váltak savassá, ellentétben
például a Skandináv térség hasonló tavaival.
Szemcseméret meghatározás
De mit is tekintünk egy többmillió szemcséből álló törmelékes
üledékes kőzet- vagy talajminta szemcseméretének? Ezeknek a lerakódásoknak a
jellemző összetételét nem egyetlen számmal, hanem szemcseeloszlási görbével
szoktuk kifejezni. A néhány tized mikrontól pár milliméterig tartó skálát
osztályközökre osztjuk fel és meghatározzuk, hogy egyes tartományokba mennyi
szemcse található. Ezt az értéket, a mérési technológiától függően megadhatjuk
darabszám-, térfogat- vagy éppen tömeg-százalékban.
A legegyszerűbb mérési módszer, amikor a begyűjtött
mintáinkat egy szitasoron rázzuk vagy mossuk végig úgy, hogy a fentről lefelé
finomodó hálójú szitákat használunk. Ilyenkor 5-10 mérettartományba (értsd
szitába) eső tömegeket mérünk meg és a méreteloszlásunkat 5-10 oszlop fogja
reprezentálni egy hisztogramon. Üledékföldtanban és a modern talajtanban mára
már inkább a lézerfény elhajlásán és szórásán alapuló méret-meghatározást
alkalmazzuk, ebben az esetben már csak néhány gramm mintára van szükségünk. A
lézerdiffrakciós készülék két eltérő hullámhosszú lézerfényt bocsát ki az
üledék-szuszpenziót tartalmazó tégelyre, majd az áteső fénymintázatot egy
detektorrendszerrel gyűjti és analizálja. A készülék pontosságából adódóan
ebben az esetben a méretskálánkat már mintegy 100 osztályközre tudjuk felbontani,
melyekre a szemcsék térfogatszázalékát határozzuk meg.
A legmodernebb eljárásokat alkalmazva, minden egyes
szemcséről digitális felvételeket készítünk, melyek alapján számos méret- és
alaktani paramétert könnyűszerrel meg tudunk határozni műszerünk szoftverének
segítségével. A számítási kapacitások növekedésével és a technológiai
fejlődésnek köszönhetően a korábban alkalmazott optikai mikroszkópos felvételek
manuális elemzését mára már felváltotta az automatizált képfeldolgozásos
megközelítés, így egy mérés során már többszázezer szemcséről készítünk képeket
és ezek alapján határozzuk meg a darabszám szerinti szemcseeloszlási-görbéket.
Mennyi?
A szárazföldek mintegy 10%-át fedik a döntően kőzetliszt
méretű szemcsékből felépülő löszök és löszszerű üledékek. Jelentős
löszterületeket találunk Nyugat- és Közép-Európában az alpi és a fennoskandináv
pleisztocénben eljegesedett területek közti korridorban és a Kárpát-medencében.
Ezeket keleti irányban a nagyvastagságú ukrán, belső-ázsiai, kínai és szibériai
löszök követik. Észak-Amerikában kiterjedt lösszel fedett területek találhatók
a Mississippi és mellékfolyói völgyeiben, Washington és Oregon államokban,
valamint Alaszkában a Yukon és a Tanana folyó völgyében. Dél-Amerikában a
Pampákról ismeretesek nagy területeket fedő löszök. A glaciálisok során a
felhalmozódó szárazföldi jégtakaró őrlő és a fagyváltozékonyság kőzetaprózó
hatására nagy mennyiségben képződtek a szél által könnyen szállítható,
kőzetliszt méretű ásványi szemcsék. A selfek szárazra kerülése következtében
fokozódó kontinentalitás és a nagy anticiklonális központok kialakulása miatt
az uralkodó szelek ereje, munkavégző képessége megnőtt. A gyérülő növényzet
pormegkötő hatását kevésbé tudta kifejteni, így hatalmas mennyiségű ásványi por
került a levegőbe.
Mindezen klasszikusnak nevezhető területeken kívül számos
további régióból írtak le szerzők löszöket, így Új-Zélandról, Izraelből,
Tunéziából, Grönlandról és a Spitzbergákról is. Megfigyelhető, hogy jelentősen
eltérő éghajlatú és földrajzi környezetű térségekről van szó: egykor (vagy
éppen most is) periglaciális klímájú területekről és folyamatosan meleg
éghajlattal rendelkező régiókról. A két típus közötti legfontosabb hasonlóság,
hogy mindkét vidéken jelentős mennyiségű porfelhalmozódással számolhatunk a
löszök képződésének idejére.
Megkülönböztethetünk tehát „meleg” és „hideg” löszöket,
ezek szerint nem csupán a jéghez köthető a kőzetliszt méretű szemcsék
kialakulása, hanem a sivatagi, félsivatagi területeken is képződik
sivatagperemi löszképződéshez elégséges mennyiségű finom szemcse. Ezt
laboratóriumi kísérletekkel is bizonyították, de a száraz térségekből évente
kifújt milliárd tonna nagyságrendű por is alátámasztja ezeknek a vizsgálatoknak
az eredményeit.
A száraz-forró térségekben zajló további kutatások során
egyre több területről érkeztek újabb adatok és beszámolók löszképződésre
vonatkozóan, mint például Afganisztán, Bahrein, Namíbia, Pakisztán, Nigéria,
Irán, Szíria, Jemen és Arab Emirátusok területéről.
Hazai löszeink poranyagának kérdésköre szintén viszonylag
korán felkeltette a kutatók érdeklődését és a szél domináns szerepét már a XIX.
század végén felismerték. Azonban a származásra vonatkozó nyitott kérdések
teljes egészükben máig sem tisztázottak. A kőzetliszt méretű szemcséket egyesek
ázsiai sivatagi területek anyagának, a pleisztocén glaciálisok idején kialakult
nagykiterjedésű európai belföldi jégtakaró előteréből származó törmeléknek vagy
éppen szaharai porforrások felől származtatták. A fagy okozta aprózódással
képződött törmelékanyag folyóvízi szállítása az 1930-as években jelenik meg
először. Ezt a részben átmeneti folyóvízi szállítást később újabb kutatások is
megerősítették, a löszeink alapanyagának egy része a Morva-medencéből, az Alpok
glaciális kori lepusztulás termékeiből és a kárpáti fliss mállástermékeiből
származik, melyet a Duna és a Tisza szállítottak a Kárpát-medencébe. Majd az
árterekről a szél fújta ki az ott lerakott finomszemcsés törmeléket.
Miért van ennyi kőzetliszt?
Hullóporos eredetű üledékek esetében a nagymennyiségű
kőzetliszt méretű szemcse jelenlétét a szél munkavégzőképességének fizikai
háttere magyarázza. Ez az a szemcseméret-tartomány, amelybe tartozó szemcséket
a szél levegőbe emelni és elszállítani képes. Folyóvízi szállítás során a víz
nagyobb fajsúlya miatt nagyobb, durva homokszemcsék is könnyedén szállítódnak
lebegtetve. Ekkora méretű üledékeket a szél csak centiméterről-centiméterre,
méterről-méterre ugráltatva (szaltáltatva) tud mozgatni, ezért is olyan szépen
lekerekítettek, gömbölyűek a szél által szállított futóhomok szemcséi,
ellentétben a szögletes folyóvízi homokkal. A szélsebességétől, gyorsulásától
és a levegő egyéb fizikai paramétereitől (pl. fajsúly, viszkozitás, turbulencia)
függő munkavégzőképesség jellemzően a kőzetliszt méretű szemcsék szállítását
teszi lehetővé; a nagyobb szemcséket „nem bírja el”, míg a kisebbek az azok
közt kialakuló kohézió miatt kerülnek nehezebben a levegőbe.
Jobban megvizsgálva egyéb más üledékeket is, vagy egyáltalán
például a szél által mozgatott szemcsék forrásterületét még mindig szembeötlő a
néhány tíz mikrométeres szemcsék határozott megjelenése a
szemcseméret-eloszlási görbéken. Nem csupán azért halmozódik fel ennyi
kőzetliszt méretű szemcse, mert a rendkívül szelektív szél általi szállítás ezt
a mérettartományt részesíti előnyben, hanem úgy tűnik, alapból több ekkora
méretű törmelékszemcse van.
És a homok:
És a homok:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.